hétfő, április 17, 2006

 

Április 15 - City Disco, suplyáki istálló

Ez itt István. Kedvenc piros pólójában rázza magát ritmusra vad arckifejezéssel. A táncparkett ördöge ő. Gyönyörű barátnőiről ügyet sem vetve táncolja magát át az éjszakán. Mögötte Szabolcs, aki szaruhártya gyulladás miatt kénytelen a diszkóban napszemüveget hordani.


Leandro és Rafael, városunk idegenlégiós focistái. Származásukat és hajlamukat büszkén vállalva álltak kameránk elé. Mögöttük a félszemű José Fernando, aki épp most jött edzésről és melegítőjét még nem sikerült levetnie.


A diszkó forma-egyes szurkolótábora. Bal szélső emberünket közvetlenül a mikrofonálvány hegesztése után kaptuk lencsevégre. Ugyancsak figyeljük meg a jobb szélső egyén kifinomult humorát: ujjaival szarvat formál és odatartja barátja feje mögé.


A gyönyörű lányokat figyelmen kívül hagyva, vessünk egy pillantást a mögöttük álló két egyénre. Balról a félszemű Csipak, jobbról a sunyi Ferkó, akik egyébként városunk Magas intelligenciahányadossal rendelkező egyének nemzetközi szövetségének képviselői.


Frodo-t senkinek sem kell bemutatni. Ő a diszkó jóarcu fenegyereke. És amint a kép is bizonyítja, a lányok első számú kedvence.


Ffffffffú de jól érzi magát Jutka. Közben Péter elmélyült arccal figyeli. Fejéből vörös füst száll ki. Mögöttük egy forma-egyes szurkolótábor tag.


Laci, az igéző arckifejezésű szépfiú a diszkó legnagyob Kozsó rajongója. Szakállát nagy odafigyeléssel formálja meg minden hétvégén hogy anyukája, aki mint most is, mindig elkiséri magával, minél büszkébb legyen jóképű fiára.


Ó ha bebőg a motor, ha csikorog a fék! Annyira vadak ezek a fiúk hogy a cigi még a puszta gondolattól is meggyullad a szájukban.


Újabb meleg páros, és még egy szembetegséggel küszködő fiatal. Gézuka szerint szürkehályog nem gyerekjáték, jó ha napszemüveggel védjük szemünket a diszkó erős fényeitől.


És végül bemutatjuk Marcsit a zúzógép tehenészlányt és barátnőjét Angélát aki modellkedéssel foglalkozik. Mindkettőjükre illik a gyakran hallott sláger egy sora: "Egy ilyen lánynak a diszkóban a helye!"

Hozzábeszólások:
"Gyönyörű barátnőiről ügyet sem vetve táncolja magát át az éjszakán."

ugyet vet valakire
tudomast vesz valakirol
 
Hat ez behalas!!!! Hagy idezzek: "Nagyon capa!" ;)
 
Samlinak köszönjük a nyelvleckét. Nahát látod Samlikám mi már csak ilyen bunkók vagyunk. Vagyis én, mert az Öcsi kolléga csak az ötleteket adja, én gyártom a nyelvtani hibákat. Mentségemre legyen szólva, az egész blogot a munkahelyemen szerkesztem miközben folyton csörög a telefon, a főnökömnek meg viszket a fasza és folyton azzal basztat hogy kész e már a munka. Én meg csak bólogatok a blog mögül, közben meg a munkával nem tartok sehol. Siettemben össze-vissza gépelek. Később nem győzöm javítani a blogot. Na nem baj, így is érthető az, nemde?

Többieknek a szép szavakért, áldjon meg benneteket az úristen! Pikcsör viszont sajnálatos módon nem lesz rólunk, mert mi nem szeretjük ha fényképeznek minket. Pedig de jó lenne, mert mi aztán jóképüek vagyunk. Főleg az Öcsi, ő magas is.
 
há ez kurvajó,lassan má ismerem is az emberkéket,ide tuti le kell nézni :D
 
:DDDDDDDDDD
 
kurva jo
 
Idefigyelj bunkókám!!
Tudod, hogy mekkora fasz vagy???
Elég sokan ebbe a diszkóba járók közül látták ezt és...én a helyedben már nem lennék a jelenlegi országomban.
Nem tudom te jársz e diszkóba de néhány sör után teljesen mindegy mit csinálsz holnapra ugysem emlékszel rá, ez a BULI!!!
Attól hogy te nem jársz ilyen helyekre nem kellene kifigurázni a normális szórakozó embereket.

UI:Ha a bátyámat meglátom ezeken a képeken megtalállak és kinyírlak!!!!!!!!!!
 
Idefigyelj bunkókám!!
Tudod, hogy mekkora fasz vagy???
Elég sokan ebbe a diszkóba járók közül látták ezt és...én a helyedben már nem lennék a jelenlegi országomban.
Nem tudom te jársz e diszkóba de néhány sör után teljesen mindegy mit csinálsz holnapra ugysem emlékszel rá, ez a BULI!!!
Attól hogy te nem jársz ilyen helyekre nem kellene kifigurázni a normális szórakozó embereket.

UI:Ha a bátyámat meglátom ezeken a képeken megtalállak és kinyírlak!!!!!!!!!
 
Ez amolyan lal pur lal't beütésü, de nagyon bejön... jókat röhögtünk, csak így tovább
 
Nyelvtani hibák ide vagy oda, minden szavatokat aranyba kellene önteni! Légyszíves ne hagyjátok abba! :-D
 
Ez mindent üt. Besírtam. Nyomjátok.
 
hat ez odabasz :AS:D:ASD:ASD:
 
Hát aki ezeket írja... Mit mondjak? Isteni humora van!
Igazából már én is voltam ott kevésszer... Annyira nem gáz, mint amennyire itt lejön, de többet nem megyek!!!! :))
 
"Pikcsör viszont sajnálatos módon nem lesz rólunk, mert mi nem szeretjük ha fényképeznek minket. (Gondolom be vagytok tojva)Pedig de jó lenne, mert mi aztán jóképüek vagyunk (sulypáki viszonylatban...). Főleg az Öcsi, ő magas is (Üdv a legszebb vöröshaju csajnak,aki olyan kedvesen kiröhögött a kijaratnal.egy magas,fehérpolos srac)."
Bohócok! :)
 
Hát úgy meglehetősen jó...:DDD
Bár mondjuk azért tényleg vannak, akiket nem volt szép dolog kigúnyolni:) Hát, van olyan hogy buli közben vki hülye fejet vág, meg aztán mindenkiről lehet írni vicceset..:)
Viszont a sok tapló bunkó megérdemli... nem bírom az ilyen "dekeménygecccci" tíousú emberkéket:D Jók a szövegek is, csak így tovább!!!
 
frissitest akarunk
 
Tisztelet az oldalért...csak így tovább!!
Mikor várhatók frissítések?? Már alig várom!!
 
szerintem is nagyon jók a képek és a szövegek is, de a bunkóságot nem lehet elgépeléssel álcázni. nem is baj az ha vki bunkó, csak ha harsányan bunkóz másokat, és saját bunkóságáról épp az említett tevékenység során tesz tanúbizonyságot, az kissé furán veszi ki magát.
 
behalok ezek kurva jók:D:DD:D:D:D
 
Komolyan mondom csak azt sajnálom, hogy nem ismer senki magára...;)
Nagyon kúl az oldal, csak így tovább!

Ricsepi
 
srácok elismerésem!!!!kurva jók a blogok. sírtam a röhögéstől!!! :D így tovább !!! grat.
 
nagyon nagy. nem tudok mást mondani.
 
Az ilyen embereken csak röhögni lehet.. :) Ti meg kapva kaptatok a témán..gratula ;)
 
ezzz durva,nagggyon cápa!:D:D:D
 
nagyon kiru az oldal! :)
 
Nagy paraszt aki ilyeneket készít!!!!!!!!!!!!!!!
 
Nagy paraszt aki ilyeneket csinál!!!!!
 
Nagy paraszt aki ilyeneket csinál!!!!!
 
antipopcultrediscorulez:D
 
http://dobaydisco.uw.hu/

alapanyag....
 
lokapolka!!!!!! ez deszép ÍGY FOLYTATJÁTOK, MEGLESZ AZ "Y"!!!!
 
LOKAPOLKA!!!!!!!!!!!!!!!!!! ez de rlz!!!!! omFg ez de lo, meghalok LMAO!!!!!! "mess with the best die like the rest!"
 
hát köszönöm srácok!
Nem tudom kik vagytok, de mosolyra fakasztottatok ezen a fáradt vasárnap estén.
 
Nos drága arany barátaim.Ti csak dicséretet érdemeltek még csak most kezdtétek de lassan felülmúljátok a Gumicsizmásokat.Mellesleg ezentúl dícsérem kreativitásotokat,és sok kitartásotokat,melyet az utolsó cseppig igénybe vesz eme megerőltető pronyó-fényképezési művészetet.Hivatalosan is érezzétek magatokat példaképnek választva ^^
 
Marha jó a duma! Szerintem is jó kis oltás megy itt...
 
Szerintem kritikát nem igen fogtok kapni mert a képeken szereplő inteligens hölgyek és urak nem igen járhattak még netközelben sem! Na de az orszégban van ilyen "disco" ??? Jó lenne ha feltöltenétek egy pár partyvideót is :)
 
Hát ez fantörpikus....! Csak igy tovább, lökjétek a sódert!
 
hol van a frissítés??
nagyon bejön a cucc!!!
 
beszaras...ilyenkor elgondolkodik az ember h megis mennyi balfasz jar diszkoba...amugy kurvajo az egesz...szetrohogtem az agyam a durvabbnal durvabb fejeken...csak igy tovabb!!!!!!!!

jah es bocs a hianyzo ekezetek miatt...nem otthonrol irtam
 
Ne fürgyé le
 
hát sztem ez fasza! Csak vigyázzatok a sok kemény diszkós arccal nehogy megtaláljanak aztán ihajjcsuhajj! mer a diszkósok ám elég kemények...mindenesetre innen üzenem a sok menőző pöcsnek hogy ha lenne egy kis öniróniájuk akkor nem vernék itt a nyálukat hogy megkeresik vasutas ferkót ha meglátják itt magukat, én is voltam már kész, rólam is készült hülye fotó, fenn is van sok helyen a neten, mégse akarom szétveretni a pulzar vagy az antropos stábját! ha meg valaki úgy öltözik mint egy díszmajom, vagy 10 kiló alapozót veret az arcára férfi létére az viselje a következményeket! szétszolizott, zseléshajú köcsögökről már nem is beszélve!
 
teljesen rendben van a blog, sajnálatos, hogy az ország szórakozóhelyeinél nem teszik kötelezőve ilyen/ehhez hasonló oldalak szerkesztését, így talán meggátolhatnánk, a nagypofájú-apakocsijávalfittiző-aranyfuxxalfeszülő-csordábanjáró-kurvaanyázó hülyegyerek alfaj kialakulását, és/vagy terjedését. indítványoznám, hogy a blog a nagyobb városok, lepukkantabb bulifotóit is próbálja meg kategorizálni! hajrá
 
ez profi :D:D:D:D:
 
Hat en most talaltam ra erre a blogra, eskuszom orakig tudnam olvasni. Abba ne hagyjatok a szorgos munkat!! Kurva jo. Mentem is a kedvencek koze!!

U.i. : Bocs az ekezetek hianya miatt!
 
Megjegyzés küldése



<< Home

This page is powered by Blogger. Isn't yours?